Lannert Judit oktatáskutató blogja

Jobb-e a Fazekas, mint a Radnóti? - Használati utasítás középiskolai rangsorokhoz

2016. november 03. - Tanulópénz

Újra megjelentek a középiskolák rangsorai. Mind a HVG,mind a Nők Lapja  kiadott nemrég egy, a magyar középfokú intézményeket rangsoroló kiadványt. A HVG kevesebb adattal és szűkebb területen (a listák szakiskolákat nem tartalmazzák) dolgozott. A Nők Lapja kiadványban többféle lista is készült, de nincs egy minden iskolát rangsoroló komplex rangsor.[1] Minden lista napvilágra kerülésnél boldogok, akik elől vannak, és rögtön hír lesz abból, ha valaki hátrébb került, de kevéssé beszélünk arról, hogy mi van a listák mögött és vajon tényleg segít-e az eligazodásban.

Szakértőként már az elején leszögezném, hogy fontosnak tartom, hogy minél több korrekt információ segítse a szülőket és gyerekeket az iskolaválasztásban, ugyanakkor az összes iskola egy skálán való felsorolását nem tartom jó megoldásnak. E két dolog közötti látszólagos ellentmondás feloldása egyszerű, sokféle listára van szükség. Akkor mégis miért erőltetjük folyton az egyféle komplex listákat? Hát mert a média ezt tudja a legjobban eladni. De akkor most mit is kezdjünk a megjelent iskolai rangsorokkal? Néhány szempont szülőknek és pedagógusoknak.

A komplex iskolai rangsorról

Több országban szándékosan nincsenek ilyen listák a közoktatásban, ugyanis azok a szelektivitást felerősítő önmagát gerjesztő folyamatot indítanak be. A lista elején lévő iskolák lesznek a legnépszerűbbek, ezért mindenki oda szeretne menni, ezzel megnő az iskola számára az a lehetőség, hogy válogasson a jelentkezők között, egyre jobbakat választ ki és ezáltal egyre jobb lesz. Sajnos a másik oldalon éppen az ellenkező folyamat játszódhat le, egyre kevésbé lesz népszerű egy iskola, egyre kevesebben akarnak odamenni, egyre kisebb a válogatás esélye, egyre romlik a színvonal. Talán észreveszi a kedves olvasó a logikai bukfencet. Vagyis azt, hogy egy iskola attól lesz jó, hogy kik járnak oda, nem attól, hogy kik és hogyan tanítanak. De sajnos ez nem bukfenc, ez a mechanizmus tényleg így működik. Kutatások  bizonyítják, hogy a legjobb iskolák a tanulók szelektálásával, a rosszabbak pedig a rossz tanulók későbbi kipasszírozásával próbálják a színvonalat emelni vagy szinten tartani. És ahogy szelektálódnak a tanulók, úgy szelektálódnak a pedagógusok is. Különösen nyomott bérek esetén igaz az, hogy a jobb tanárok – ha nincs is különbség a bérekben – előnyre tehetnek szert azzal, hogy az ún. taníthatóbb, kedvezőbb családi háttérrel rendelkező tanulókat taníthatják.

A komplex rangsorok ellen szól az is, hogy nincs igazán szignifikáns különbség az élbolyban lévő 15-30 vagy talán még több iskola között.

Megbízhatósági intervallum

A megbízhatósági intervallum azt a tartományt adja meg, amiben valószínűleg benne van az adott paraméter. Hasonlóan a PISA vagy kompetenciamérés eredményeinek tálalásához, a hazai rangsorok esetén is érdemes lenne ún. konfidencia intervallumokat feltüntetni. Ha azt látjuk egy telephelyi jelentésen, hogy az iskolában tanuló diákok átlagos matematikai teljesítménye 1450 pont és mellette zárójelben azt látjuk, hogy (1350; 1500), akkor ez azt jelenti, hogy csak annak az iskolának a tanulói teljesítettek szignifikánsabban gyengébben, vagy jobban az iskola tanulóinál, ahol az átlageredmény a zárójelben megadott értékek alá vagy fölé esik. Így egy másik iskola, ahol az átlageredmény 1465 pont, nem tekinthető szignifikánsan jobbnak. Mégis, akik csak az átlagpontszámokat nézik, rögtön sorba rendeznék ez alapján az intézményeket. Ugyanez történik a rangsorok esetén is. Értelmetlen arról írni, hogy miért esett vissza valamelyik intézmény a tavalyi második helyről a nyolcadikra, miután valószínűleg a két rangsorpozíció között nincs szignifikáns különbség az adatok szerint.

[1] A Nők Lapja középiskola rangsor összeállításában a cikk szerzője is részt vett.

Valójában inkább az iskolák nagyobb csoportjairól lehetne beszélni, akárcsak a PISA vizsgálat esetén. Ott is leginkább a legjobbakról, a középmezőnyről és a leszakadókról beszélhetünk és nincs igazán jelentősége a toplista elején lévő országok rangsorpozíciójának. Ugyanakkor a média és a nagyközönség is a „cirkusz és kenyér”-ben érdekelt, versenyként felfogva az oktatási rendszerek vagy iskolák működését. Kapcsolódó cikk: http://www.koloknet.hu/iskola/a-kompetenciameresrol-a-kicsit-maskeppen/

Az adatokról

Az iskolalistákat csak olyan adatokból lehet elkészíteni, amelyek majdnem teljes körűek, vagyis minden iskoláról vannak adatok. A jó hír, hogy sok ilyen adat van a magyar iskolákról.

Miről vannak adataink? 

  • Vannak információk arról, hogy milyen népszerűek az adott középiskolák a középfokon továbbtanulni vágyó általános iskolások és szüleik körében (Középfokú Intézmények Felvételi Információs Rendszere, KIFIR).
  • Vannak adatok az iskolák ellátottságáról, vagyis hány pedagógus tanít, hány számítógép van az iskolában, mekkorák az osztálylétszámok. Vannak adatok a tanulók továbbhaladásáról is, vagyis hogy hányan hiányoznak, buknak és ismételnek évet, hányan érettségiznek le, vagy szereznek egy szakmát tanulmányaik végén (közoktatási intézmények statisztikai adatai, KIR-STAT).
  • Vannak adatok arról is, hogy milyen az ott tanulók teljesítménye matematikából és szövegértésből (Országos Kompetenciamérés, OKM), milyenek az érettségi eredmények (érettségi adatbázis) illetve arról is hogy
  • milyen eredménnyel és milyen sikerességgel tanulnak a végzős diákok tovább a felsőoktatásban (Felsőoktatási Információs Rendszer (FIR) adatai alapján, felvi adatbázis).

De, és itt van az ördög elásva, milyen adatokat és hogyan vegyünk számításba? A listák közötti eltéréseket elsősorban az eltérő módszertan befolyásolja. Egyrészt minél több indikátort vesznek be, annál teljesebb lehet az értékelés, de egybemosva a sokféle adatot, egyre kevésbé lesz informatív. Többet érnénk azzal, ha minden indikátort külön vennénk, de akkor kevésbé lesz átlátható és egyszerű a képlet, az adatok értelmezése azt is igényli, hogy a felhasználó tudja, hogy mit akar és az így létrehozott preferenciái mentén prioritásokat tudjon kijelölni. A valódi segítséget tehát azt jelentené, ha az egyéni igényeknek megfelelően lehetne az adott iskolakört kiválasztani és az intézményeket adott indikátorok mentén összehasonlítani. Amennyiben viszont szépségversenyt tartunk, ahol egy listára fűzünk fel mindenkit, ott az nem annyira az iskolaválasztókat segíti, mint inkább a médiát, illetve a lista elején lévő intézményeket. És ezzel már ott is vagyunk a korábban említett szelekciós problémánál.

További gond lehet, ha az összehasonlítás alapjául szolgáló információk „szennyezettek”, azt értve ez alatt, hogy azok nem az iskola teljesítményét mérik tisztán. Amennyiben csak az eredmény adatokat nézzük függetlenül attól, hogy milyen a bemenet (a kezdeti kompetenciaszint, a családi háttér), illetve hogy milyen egyéb erőforrások álltak rendelkezésre a tanulói teljesítmény növelésére (fizetett magántanár, külföldi tanulás), úgy a rangsor nem annyira az iskolák munkája közötti különbséget, mint inkább az iskolában tanuló tanulók és családjaik lehetőségei közötti különbséget mutatja. A paradox helyzet az, hogy tulajdonképpen a középosztályos szülő erre kíváncsi, ott tanuljon a gyereke, ahol a többiek jó családból valók, hiszen – teljesen racionális gondolat – ezzel is bővíti a gyermek társadalmi tőkéjét. Ez megint csak a szelekciót erősíti fel, másrészt még inkább probléma, ha egyéb elemzések híján az ilyen rangsorok lesznek az oktatáspolitika számára is meghatározóak.

Amiről adatunk van, az sem feltétlenül pontos vagy teljes. A felsőoktatásban való továbbtanulási adatok csak a magyar egyetemekre jelentkezők adatait mutatja, nincsenek információink viszont a külföldön továbbtanulókról. Pedig az elit iskolák tanulói egyre inkább ezt az irányt választják. Ugyanígy nincsenek információk az adott szakképző intézményben végzettek elhelyezkedéséről. Ezek az adatok előállíthatók lennének, de ehhez a jelenleginél fejlettebb és a különböző adatgazdák együttműködésén alapuló adatkezelési és elemzési kultúrára lenne szükséges.

További probléma, hogy az elérhető adatok alapján tudjuk az iskolákat összehasonlítani, de vajon tényleg ezek az adatok a legfontosabbak a tanulók és szüleik számára? A HVG és a Nők lapja lista is számításba veszi a kompetenciamérés és a továbbtanulás adatait, a Nők lapja pedig egyéb, ellátottsági mutatókkal és továbbhaladási mutatókkal is dolgozik. Ezek mind fontosak, de – amennyiben a gyermek későbbi munkaerő-piaci boldogulása a cél – akkor bizony a legfontosabb kompetenciák, készségek homályban maradnak. Több kutatás is kimutatta ugyanis, hogy a munkaerőpiac sokkal inkább a szoft „lágy” kompetenciákat díjazza, a kognitív készségek szintje és a későbbi munkaerő-piaci sikeresség között sokkal kisebb a kapcsolat. Mit is jelent ez? Azt, hogy a későbbi munkaadót leginkább az érdekli, hogy a munkavállalója mennyire tud csapatban dolgozni, új dolgokat tanulni, kreatív megoldásokat alkalmazni, jól kommunikálni. De hát nekünk elsősorban a kognitív kompetenciákról van inkább információnk, tehát ez alapján ítélünk. Ezzel nemcsak az a baj, hogy félrevisz, de sajnos, ha a munkaerőpiac által oly fontosnak készségek láthatatlanok, méretlenek, akkor a fejlesztésük sem igazán biztosított.

Az értelmezésről

Vajon az a legelőnyösebb a gyermekünk számára, ha az iskolai ranglista élén álló iskolákba próbáljuk vinni? A legfrissebb kutatási eredmények azt mutatják, hogy az ilyen iskolák hatása a tanulókra meglehetősen vegyes. Herbert W. Marsh, a ma egyik legtöbbet idézett amerikai oktatáspszichológus mutatta ki, hogy a legjobb képességű diákokat begyűjtő elitiskolák negatív hatással vannak a tanulók többségének az önképére. Ott, ahol erős és nem többdimenziós a verseny, ott a lemaradók óhatatlanul is frusztráltak lesznek. Ennek pedig a rossz hangulaton túl komolyabb következményei is lehetnek. Malcolm Gladwell Dávid és Góliát című magyarul is megjelent könyvében idézi azt a kutatást, ahol a különböző amerikai egyetemeken végzett hallgatók későbbi jövedelmét hasonlították össze az adott egyetem presztízsével. Érdekes módon, nem az számított, hogy valaki milyen egyetemre járt, hanem az, hogy azon az egyetemen belül mennyire volt sikeres az illető. Vagyis a Yale-en végzett hallgató, amennyiben nem a legjobbak közt végzett, kevesebbet keresett, mint egy, az egyetemi rangsorban jóval hátrébb helyezkedő egyetemen végzett hallgató, amennyiben ez utóbbi ezen az egyetemen a legjobbak közt volt. Vagyis a későbbi munkaerő-piaci sikeresség nagyban függ attól, hogy mennyire segítette az iskolai környezet a tanulót abban, hogy motivált és önbizalommal teli legyen. H.W.Marsh által használt metafórával élve: Vajon mi a jobb, ha a gyerekünk kis hal lesz egy nagy tóban, vagy nagy hal egy kis tóban? Őszerinte jobb egy „csupán” jó iskolában a legjobbnak lenni, mint a legjobb iskolában az utolsók közt lenni. Vagyis nem általában a legjobb iskolát kell megtalálni, hanem a saját gyerekünk számára a legmegfelelőbbet, vagyis legjobbat. A gyerekek sokfélék és legtöbbjüknek nem is való egy elitiskola. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy később esetleg ne lennének ugyanolyan sikeresek, vagy akár sikeresebbek, mint egy elitiskolában végzett diák. Ahogyan Marsh fogalmazott: az elitiskola nem a gyerek, hanem a szülő önképét erősíti. De hát ugye, nem a szülőről szól ez az egész. Ez alapján inkább azt mondanám, hogy nem szabad a top iskolába vinni a gyereket, hacsak nem vagyunk benne biztosak, hogy ott is a legjobbak közt lesz. Ettől még nem marad le semmiről, sőt. Legyünk tisztában vele, hogy a fiatalok eltérő ütemben fejlődnek, és egy elfogadó, biztató közegben jobban fejlődnek, mint egy olyan iskolában, ahol az állandó versenyben rendre alul maradnak, és kudarcot kudarcra halmoznak.

ab5da14454a25c1453ae843c88b07540.giffazekas.jpg

Éppen ezért jóval fontosabb lehet az az információ, hogy hogyan fejlesztik a tanulókat ezek az iskolák. A Nők Lapja listák éppen ezért meghaladva az eddigi gyakorlatot, tartalmaznak ún. hozzáadott érték típusú listákat is. Ez azt jelenti, hogy nem csak azt nézik, hogy egy adott iskola milyen eredményt ért el, de azt is, hogy a diákjaikat mennyire eredményesen fejlesztik, összehasonlítva a nyolcadik és a tízedik évfolyamon elért eredményeiket.  A Nők Lapja listák közt szerepelnek ilyen típusú rangsorok is, ahol az az érdekes, hogy egy ilyen típusú listán egy csoportba kerülhet egy szakiskola és egy elitgimnázium is. Például a matematikát legjobban fejlesztő iskolák közt egyaránt megtaláljuk az első tízben a budapesti Szamos Mátyás szakközépiskolát, vagy a biri Dankó Pista szakképző iskolát, mint ahogy a miskolci Földes gimnáziumot, vagy a budapesti Apáczait. A szövegértést legjobban fejlesztő középiskolák közt pedig felbukkannak az olyan patinás, de a komplex rangsor első tíz helyére be nem került iskolák, mint a budapesti Madách, a szegedi Radnóti vagy a kecskeméti Bányai Júlia gimnázium.  A HVG listán tavaly óta hátrébb került a budapesti Radnóti gimnázium, amiről a média hangzatosan tudósított is. De ha az iskola hozzáadott értékét nézzük, akkor a budapesti Radnóti iskola jól teljesít. A legfigyelemreméltóbb teljesítmény valójában az, ha egy középiskola mind a komplex, mind a fejlesztő rangsorra felkerül. Ezt a fajta összevetést a Nők Lapja listái lehetővé is teszik. A gimnáziumok közt ezek az iskolák a budapesti Radnóti és Szent István, a győri Révai és Kazinczy, a pannonhalmi Bencés, a Deák téri evangélikus, illetve a Baár-Madas református gimnáziumok. A budapesti Fazekas gimnáziumot viszont nem találjuk ott mindkét listán. A Fazekas gimnázium méltán büszke az évek óta fenntartott első helyére, de szülők számára érdekesebbek lehetnek azok az iskolák, amelyek sokféle dimenzióban és rangsorban is jól teljesítenek. Az, hogy egy iskolában nagyot tudnak fejlődni a gyerekek és jól is teljesítenek azt is jelentheti, hogy egy iskola elsősorban nem a versennyel próbálja a színvonalat emelni, hanem fontos számára az is, hogy minden tanuló megtalálja a helyét és motivált legyen.  

radnoti.jpg

Miért fontosak mégis ezek a listák?

Mindez a kritika nem jelenti azt, hogy ezeket a listákat ki kellene dobni. Fontosak a visszajelzések az iskola számára is, hiszen karban tartja őket. A listák igénylik az adatokat, így ez garancia arra, hogy ezek az információk évről évre előálljanak és ezeket, ha van rá igény, kompetencia és kapacitás, hozzáértően és sokrétűen elemezzék, segítve a helyi és országos döntéshozókat. Intelligensen használva ezek a rangsorok a továbbtanuló gyerekeknek és szüleiknek is adnak bizonyos információkat az iskola működéséről, de a végső választás előtt ezeket mindenképpen ki kell egészíteni a saját egyedi igényeik szempontjából többet mondó információkkal. Fontos forrás lehet:

  • honlapok megtekintése (pedagógiai program, iskola küldetése)
  • az intézmények telephelyi jelentései (OH honlapon)
  • a középiskolában tanulók és szüleik véleménye,
  • az adott iskola személyes megtekintése (mekkora a tisztaság, mi van a folyosón, van-e élet az iskolában délután, mennyire zöld a környezet, milyen messze van, stb.),
  • személyes beszélgetés az ott tanító tanárokkal, igazgatóval, bemutató óra megtekintése.

De a legfontosabb, hogy nem magunknak választunk iskolát, hanem a gyereknek. Az ő preferenciái a fontosak és az ő szava dönt. A jó döntés meghozatalában persze tudjuk segíteni, de az ő sorsáról van szó. Ne akarjuk a saját vágyainkat beleplántálni, mint ahogy az se jó, ha az iskolaválasztásnál presztízs szempontok döntenek. A józan szülő olyan iskolát választ, ami a gyerekének is tetszik, de azért vállalható kihívást is jelent a számára.

Lannert Judit 

A bejegyzés trackback címe:

http://koloknet.blog.hu/api/trackback/id/tr6911927703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

dnalow 2016.11.04. 13:08:34

Nagyon jó, nagyon korrekt írás. A záró bekezdés pedig szintén nagyon ott van. Nagyon egyet tudok érteni a szerzővel.

akrosztikon 2016.11.04. 13:08:39

Kiváló poszt. Nagyon örülök, hogy az Index kitette a címlapra, mert különben valószínűleg nem találtam volna ide. Minden iskolaválasztás előtt álló gyermek szüleinek el kellene olvasni ezt a posztot. Ha általános iskolai osztályfőnök lennék, biztos hogy ajánlanám a szülőknek.

Külön kiemelendő, hogy a szerző megemlíti és meghatározza a megbízhatósági intervallum fogalmát, amely az egyik legfontosabb, viszont a média által teljesen ignorált statisztikai fogalom. Ez a téma igazából túlmutat az iskolai rangsorokon, hiszen bármilyen közvélemény-kutatás eredményeinek korrekt bemutatása során meg kellene adni a konfidencia intervallumokat és a hozzájuk tartozó szignifikanciaszintet. Sajnos ez a gyakorlatban szinte soha nem történik meg.

Csavarhúzós · http://orankivul.blog.hu 2016.11.04. 13:08:41

Ez a "mennyit fejleszt az iskola" típusú rangsor (ahol a Radnóti jól teljesít, a Fazekas pedig nem) félreérthető. Ennek a különbségnek a legfőbb oka, hogy a Fazekasba annyira váloghatottan jó matekosok mennek, hogy már nincs rajtuk mit fejleszteni. Pontosabban van, és fejlődnek is, de a kompetenciamérés könnyű feladatait már ifjabb korukban is jól megoldották, így abban a mérésben nincs tere a javulásnak. További ok lehet, hogy a "komplex modell" minden fejlődést, amit más változókkal való korreláció magyaráz, azt nem az iskolának tulajdonítja, tehát mintha a jó családi hátterűek átlagosan jobb fejlődése iskolától független adottság volna. Holott ebben az is benne van, hogy ők mobilabbak, és meg tudják keresni gyerekeiknek a jobb iskolákat. Persze elvileg az sem kizárt, hogy a Radnóti jobban fejleszt, mint a Fazekas, csak ez a számítási metodika nem megfelelő bizonyíték erre szerintem.

OkoskaTo:rp 2016.11.04. 13:08:46

Ami "apróságot" ezek a listák kihagynak, az az, hogy a továbbtanulási eredményeken kívül milyen közösségi élet zajlik.
Van ugyanis, ahol semmilyen szakkör, klub, nyári tábor sincsen; legfeljebb haveri összeverődések.
És van olyan, szintén versenyistállónak titulált hely is, ahol nagyon pörögnek az ilyen programok.

Ez egyrészt azért fontos, mert nem mindegy, a gyerek 4-6-8 éven át milyen közegbe jár, másrészt az emberi kapcsolatok a későbbi sikerességre is hatással vannak (akinek ez a fő szempont).

meggyes alfonz 2016.11.04. 13:08:49

A címhez hozzászólva:
Nem jobb, hanem más. Az egyik gyermekem a Radnótiba a másik a Fazekasba járt. Mindkét iskolába már eleve kiválogatják a gyerekeket, tehát jellemzően csak a jó, de inkább a legjobb képességűek kerülhetnek be.
A Radnóti talán egy picit liberálisabb, kevésbé poroszos. Egyik sem lovarda. Persze tanulni kell, de az ide felvett gyerekeknek nem okoz különösebben problémát egyik iskola sem, lehetnek mellettük gyerekek. Ezekből az iskolákból a külföldi egyetemek sem elérhetetlenek. Pl. a Fazekasból sokan a Cambridge-be járnak.
Aztán az egyetem első 2 évét játszva végzik el, míg a gyengébb iskolából jövők vért izzadnak.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2016.11.04. 13:08:53

Sajnos a kompetencia-felmérés szerintem nem igazán alkalmas az iskolák rangsorának felállítására. Önmagában biztos nem, de több tényezővel együtt is torzíthatja a képet. Nem feltételezem - főleg nem a valóban kiváló iskolákról -, hogy mindenhol ez lenne a gyakorlat, de sajnos ezt a tesztet az iskolák jellemzően nagyon félreértelmezik (amiben egy ilyen toplistás értékelés meg is erősítik őket).
Két problémám van a kompetencia-felméréssel.
Az egyik probléma teljesen természetesen jelentkezik és statisztikai alapú. Egy jobb/erősebb iskolában értelemszerűen jobb képességű diákok tanulnak, így az eredmény mindenképp torz, alapvetően nem mond semmit az iskola fejlesztőképességéről.
A másik probléma az emberi természetből ered: mindenki szeretne jobb eredményt felmutatni. Több esetről tudok, ahol vagy segítséget kaptak a diákok a jobb eredmény érdekében, de olyan is előfordult, hogy megkérték a gyenge tanulókat, aznap inkább ne menjenek iskolába, így kimaradva a felmérésből "javítják" az iskola átlagát.

OkoskaTo:rp 2016.11.04. 15:45:57

@akrosztikon: Az ilyen jellegű statisztikáknál ráadásul mindig gondolni kell arra, hogy a tartományok szélét (ahol kicsi a számosság) jóval pontatlanabbul lehet csak mérni. Pl. míg 105 és 110-es IQ között egészen jó különbséget lehet tenni, 150 és 155 között már csak specializált tesztekkel.

A kompetencia teszt felhasználása annyiban problémás, hogy itt a kerületben tudok iskoláról, ahol az igazgatónak épp az ilyen ranglisták miatt ez a fétise. Lényegében akármilyen viselkedési problémát megtűr az iskolában, semmilyen empátiára nevelés sincs, az egészséges életmódra szoktatás csak a pedagógiai tervben szereplő üres frázis. De a kompetencia tesztben szereplő készségekre masszívan gyúrnak. Emiatt a sok hülye szülő öli egymást, hogy a körzetbe szerezzen lakcímkártyát.

Bambano 2016.11.04. 18:17:06

az sem mindegy, hogy a tanárok milyen tevékenységet végeznek még a tanításon túl. például a te gyereked vért izzadhat egy matekversenyen egy feladattal, az elit gimnáziumból jövő meg letudja annyival, hogy volt órán, mert az a tanár tanítja órán, aki a versenyfeladatsort összeállítja.

indapass 2016.11.08. 11:32:07

@Bambano: vagy ha nem is volt órán - az nem lenne etikus és nem is feltételezem -, de hasonlókat vettek.

Tanulópénz · http://www.koloknet.hu/ 2016.11.18. 13:36:53

@Before: A kompetenciamérés adatai mióta követni lehet egy tanuló fejlődését, mert összekötik a hatodikos, nyolcadikos és tizedikes eredményeit, már tud fejlődést mérni. Itt evidens módon kontrollálva van a családi háttér és egyéb külső tényező. A hozzáadott érték típusú listák ezeket az adatokat nézik.

Tanulópénz · http://www.koloknet.hu/ 2016.11.18. 13:40:13

@OkoskaTo:rp: Teljesen jogos a felvetés. A kompetenciamérés egy közvetett eszköz lenne arra, hogy a tanárok tudják mérni saját munkájukat, ehelyett eszközből céllá lesz és a legbutább módon közvetlenül kompetenciamérési tesztekkel drillezik sok helyen a tanulókat. Ezért is fontos a listák demisztifikálása.