Lannert Judit oktatáskutató blogja

Oscar-díjas a magyar tehetséggondozás?

2017. március 06. - Tanulópénz

Az Oscar-díjat kapott Mindenki című magyar kisfilm kapcsán a kezdeti öröm után nagyon sokakban további gondolatok támadtak, amit a neten széles körben meg is osztottak. Talán leginkább három csoportba oszthatók a megjegyzések. A többség számára fontos üzenetet hordozott, hogy összefogásra van szükség. A verseny egymás ellen hangolja a gyerekeket a kooperáció helyett, a gonosz, vagy kevésbé gonosz, de eredmény centrikus tanárnő csak saját magát próbálja fényezni a gyerekek fejlesztése helyett. A másik, jóval kisebb, de létező csoportja a kommenteknek egyértelműen nemtetszésének adott hangot. Egyrészt szerintük ezek a feminista kislányok a rend ellen lázadnak, pedig rendre és fegyelemre szükség van. Másrészt olyan nincs, hogy mindenki – akkor is, ha nincs hangja - énekelhessen egy kórusban. Így nem lehet tehetségeket gondozni és eredményeket elérni. Ráadásul a tanárnőt csúnyán megalázzák a film végén. A harmadik és a legkésőbb elinduló csoportja a kommenteknek azt feszegeti, hogy a film nem igazán jó. Szép tanmese, de allegorikus és nem tükrözi a valóságot. Érdekes háttér információ ehhez, hogy állítólag egy megtörtént svédországi eset adta a film alapját, ahol azért másképpen alakultak a dolgok. A szülők felháborodása nyomán feloszlott a kórus – ha igazat lehet adni az erről szóló pletykáknak.

ab5da14454a25c1453ae843c88b07540.gifmindenki_oscar-1024x574.jpg

Fotó: 24.hu

Bennem is sok gondolat ébredt a film és az utána jövő kommentek kapcsán. Elmondom tehát, hogy számomra mit üzen a film. Oktatáskutatóként nem a film által közvetített életigazságot és nem a film esztétikai minőségét tisztem taglalni, hanem azt, hogy a mai magyar iskoláról (amely, azért tudjuk az élet lenyomata is egyben), mit mondhat el nekünk a film, és hol lehet hiányérzetünk.

Mit mond az iskoláról?

Sokan gonoszt látnak a tanárnőben, pedig azt gondolom, a legjobbat próbálta kihozni egy olyan helyzetből, ahol 1.) minden gyereket fel kell venni, 2.) eredményt kell elérnie és 3.) egyedül kell megbirkóznia a feladattal. Azt hiszem ez minden mai magyar pedagógus számára alapfeladat és szinte mindenki küszködik is ezzel. Miért is? Mert a gyerekek nem egyformák, tehát külön kellene velük foglalkozni, kooperatív technikákat, személyre szabott pedagógiát alkalmazni, de erre a legtöbb pedagógus nincs felkészítve és időt sem kap rá a zsúfolt tanterv mellett. Ráadásul nincsenek segítői (pedagógiai asszisztensek, a film esetében másodkarnagy), egyedül van. De hiányzik még egy fontos feltétel, mégpedig az, hogy ne az aranyérem, az első hely legyen a lényeg. Gondoljunk bele, most mindannyian azért beszélünk erről a filmről, mert Oscar-díjat kapott. Érdekelne valakit a film üzenete Magyarországon, ha nem kap Oscar-díjat? Érezzük ennek a visszásságát? A magyar dicsőségre és fényre vágyik, gyors sikerre, olimpiai aranyéremre, Nobel-díjra, Oscar-díjra. Az iskolákban tanító tanároktól is ezt várja el az igazgató (kerületi és városi versenyeken kell indulni és nyerni), a szülő és az oktatáspolitika is, a tehetséggondozás nevében. A média pedig szállítja a szülők számára az egyre értelmetlenebb rangsorokat (legutóbb általános iskolákat rangsoroltak, ami szakmai nonszensz), akik egyre inkább azt fürkészik, melyik az aranyérmes iskola, hogy csemetéje is majd első legyen, de miben is? Ez a fajta individuális versenyszemlélet és díjak hajhászása nem azonosítható a közösségi célokat is figyelembe vevő eredmény centrikus pedagógiai szemlélettel. Ilyen eredmény az, ha minden gyerek a képességeinek megfelelően maximálisan fejlődik, ezt viszont nem lehet egy lineáris és hierarchikus rangsorban egyértelműen fellistázni. Lehet Erika nénit nem szeretni, de ilyen feltételek mellett nehéz egy pedagógusnak megfelelni az elvárásoknak. A tanárok többsége úgy oldja meg a feladatot, hogy kiszelektálja az arra nem érdemes tanulót, hogy ne kelljen foglalkozni vele. Tulajdonképpen ez a tehetséggondozás magyar módra. Ehhez képest Erika néni mindenkit bevett a kórusba. Lássuk be, hogy részben jó szándékkal teszi a rosszat. És ez azért fontos, mert könnyű lenne azt gondolni, hogy az iskola azért nem működik, mert tele van kiégett, gonosz vagy legalábbis nem igazán jóakaratú pedagógussal, de a helyzet ennél rosszabb. Ugyanis a nem adekvát, de jó szándékú tanári viselkedés az, ami igazán káros, hiszen káros hatása nehezen észrevehető, mégis mélyen hat. Miről van szó? Sokan ismerik a Pygmalion hatást, ahol a pedagógus – szakmailag nem feltétlenül korrekt és objektív - értékelése nyomán a tanuló jobban vagy rosszabbul kezd tanulni, függetlenül attól, hogy valójában mire lenne képes. A kompetenciamérés adatai alapján kimutatható, hogy az alulértékelt gyerekek (akiknek az osztályzata alacsonyabb, mint a kompetenciamérés eredményéből következne) a következő években már gyengébb teszteredményeket érnek el. Egyszerűen leállnak, mert a pedagógus ilyen jelzést adott. A „deal” az, mint a filmben is, hogy hagyom, hogy ott legyél az osztályban, kórusban, nem várok el sokat tőled, cserébe maradj nyugton és ne zavard az órát. Így lehet heterogén osztályban is haladni a jókkal. Előbb-utóbb mindenki lemond a gyerekről, még a szülő is. Hiszen tényleg egyre gyengébb. De nem azért mert, ne lenne többre képes, hanem azért, mert a pedagógus nem néz ki többet belőle és persze nincs rá közeg, idő és kompetencia, hogy valóban értőn foglalkozzon vele. A kompetenciamérés adatai alapján nem meglepő módon, azokat a tanulókat hajlamos alulértékelni a pedagógus (tehát azoknak ad rossz matematika jegyet, holott a kompetenciamérésen jó teszteredményt írt), akik hátrányos helyzetűek és a szülők nem tartják a kapcsolatot az iskolával. 

Vagyis a tanár nem igazán egymás ellen hangolja a gyerekeket, csak egyszerűen lemond némelyekről. És nem pedagógiai eredmény centrikus a tanárnő, hanem próbálja szállítani a magyar társadalom, a szülők által igényelt trófeát. Próbál nagyot álmodni. Csak ezzel az állandó nagyot álmodással az a baj, hogy a hatékony, kevésbé látványos aprómunka senkit sem vonz. Ilyen lenne a személyre szabott pedagógia. A szelekcióra épülő versenyszemlélet viszont igen, mert ott mindig van aranyérem. Ja, hogy a többiek mind elvéreznek? Kit érdekel. A magyar oktatási rendszerben az a lényeg, hogy legyenek tehetséges tanulók, akik díjakat hoznak el, még azon az áron is, hogy a többség elkallódik. Miért nem fordítjuk ezt meg? Lehetne azt mondani, hogy mindenki érje el azt a minimumot, amivel boldogulni tud ő és a társadalom, még azon az áron is, hogy nem lesznek aranyérmeink. Az ideális persze az lenne, hogy mindenki boldoguljon, és a tehetségesek szárnyaljanak, de ha már muszáj választani, én ezt a második opciót választanám. Szerintem a film egyik fontos üzenete is éppen ez.

Mi az, ami viszont hiányzik?

Persze számomra is inkább allegorikus tanmese a film. De nagyon megnéznék egy 90 perces játékfilmet, ahol éppen az a hiányzó részlet lenne kibontva, hogyan is tudta meggyőzni a két kislány a többieket, hogy maradjanak csendben a fellépésen, mert ez nálunk szinte elképzelhetetlen. Milyen érvek hangozhattak el, hogyan tudták a maguk oldalára állítani az eminenseket, vagy azokat, akik félnek a nyilvános véleménynyilvánítástól? A Henry Fonda szereplésével játszódó 12 dühös ember című amerikai film mintájára milyen jó filmet lehetne csinálni. Akkor végre megjelennének a szülők is, akiknek hiányában lesz a film igazán allegorikus. Nagy valószínűséggel a gyerekek bevonnák a szüleiket és elmondanák a problémájukat. MI történne akkor? Bizonyára nem a film poénos végkifejlete fele alakulnának a dolgok, de ettől lenne izgalmas és életszerű. Vajon megtörténhetne, hogy a szülők maguk kérik, hogy mindenki énekelhessen? Mennyire életszerű, hogy a tehetséges, eminens gyerekek szülei küzdenek az osztály leszakadóiért, hogy őket is zárkóztassák fel, még ha kicsit lassabban is halad az ő egy szem kis gyémántbogara? Leginkább azt hallhatjuk tőlük, hogy a gyengék lehúzzák a jobbakat, ezért minél előbb különítsük el őket egymástól. Az elit szülő a legnagyobb motorja Erika néni viselkedésének. Nem tudom, hogy ez lejön-e nekik is, miközben meghatódva megkönnyezik a film tényleg szép igazságát.

És persze nem akarom a szülőkre húzni a vizes lepedőt. Ez egy olyan csapdahelyzet, amit nem lehet egyénileg megoldani. Vagy ha igen, akkor lenne nagyon fontos, hogy ki legyen bontva ez a hiányzó rész, és a 12 dühös ember mintájára lépésről lépésre lássuk, hogyan lehet meggyőzni mindenkit. Mint ahogy azt is lássuk, hogy azok, akik nagyon mást gondolnak, szintén küszködnek, oka van annak, hogy így gondolkodnak Csak ennek megértésével lehet tovább lépni. Az amerikaiak mesterei az ilyen filmeknek (ilyenek a 2008-as válságról készített filmjeik is, ahol a döntéshozók egyéni döntéseit és személyes érzelmeit is filmre viszik és így értetik meg a közönséggel, milyen döntést, vagy kompromisszumot hozni, és nem fekete-fehérben gondolkozni), de ott valószínűleg a valóság tényleg nyújt ilyen példákat. Itt Közép-Kelet-Európában kevéssé. De mégis megoldható lenne, hiszen van rá precedens (számomra az Ötödik pecsét vagy a Hideg napok talán leginkább azok a filmek, amelyek megközelítik ezt a szemléletet). Izgalmas lenne a Mindenki című filmből 90 perces játékfilmet csinálni, ahol egy-két progresszív szülő és gyerek valóban meg tudja győzni az igazgatót, pedagógust és a többi szülőt, gyereket, hogy mindenki énekelhessen. Hallanánk az érveket pro és kontra, és talán valóban elkezdenénk felismerni, hogyan kell ezt csinálni. Lehetséges, hogy a kevésbé jókkal foglalkozni kezdene egy másik énektanár külön foglalkozások keretében. A legjobbakból pedig alakulhat egy kamarakórus, hogy azért létrejöjjön a magas színvonalú művészi élmény, alkotás is. Nem allegóriára van szükségünk, de fiktív dokumentumfilmekre, ahol a kooperációs technikákat élőben, hús-vér valóságukban láthatjuk. Az allegorikus filmek (pl. a Fehér isten) az igazat mondják, a dokumentumfilmek a valódit. Egy ilyen fiktív dokumentumfilmmel talán közelíthetnénk a valóságot az igazhoz.

 

Lannert Judit

 

A bejegyzés trackback címe:

http://koloknet.blog.hu/api/trackback/id/tr5512316295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

tnsnames.ora · http://liftinstinct.blogspot.com 2017.03.06. 15:29:55

Nem szoktam kommentelni előzetes moderációs blogokba (elvi okból), de ez olyan jó írás, hogy kivételt teszek. Saját "Mindenki"-s blogposztomba is beszúrtam, szakértői poszt-linkként.

Bár hiszek Deák Kristóf rendezőben, meg tudásában/ösztönében, de abban nem vagyok biztos, hogy a téma ugyanilyen hőfokkal meg tudna jelenni nagyfilmen is. Így is rengeteg félrértemezés, téveszme kering, nagyfilmnél ez négyzetre emelődne. Valahogy ez az egész kisfilmként durrant hatalmasat. Bár lehet, hogy csak én vagyok gyarló meg fantáziátlan az elképzelésben.

Mindszenty Zsuzsánna, kórusszövetség-elnök viszont említett egy érdekeset. "Fekete pedagógia", ez meglehet megérdemelne egy külön posztot.

PS: Speciel én januárban láttam a kisfilmet meg írtam meg a posztom legelső verzióját, az Oscar-díj csak öröm meg hab volt a tortán. :)

flea 2017.03.07. 11:29:31

Nekem is az volt már első látásra is a benyomásom, hogy aranyos ez a film, jók a gyerekszínészek, sok jó momentuma van, de a cselekmény ezer sebből vérzik:
- Egy énekkarban többek között pont az a nagyszerű, hogy ha az egyes szólamok fele, vagy akár harmada tud szépen, tisztán énekelni, akkor az egész kórus szépen, tisztán fog szólni, mert a bizonytalanabbak követik a biztosabbakat (képtelenek is az ellenkezőjére). Rendkívül ritka az olyan gyerek, aki annyira botfülű, hogy még azt sem hallja, hogy ő mást énekel, mint mellette a másik 5-10, az pedig elképzelhetetlen, hogy számos ilyen gyerek jelentkezzen egy énekkarba. Ezt nyilván nemcsak "az ország legjobb kórusát" vezető tanár, hanem az énektanárok többsége is tudja.
- Ugyanígy, ha minden énektanár nem is, de az ország legjobb kórusának vezetője pontosan tudja, hogy elegendő jó hallású, jó ritmusérzékű gyerek mellett a kórus teljesítménye szinte kizárólag azon fog múlni, hogy mennyire képesek az egyes tagok végig koncentráltan figyelni és a vezetővel együttműködni, nem pedig azon, hogy egyénileg milyen szép a hangjuk. (Persze tény, hogy könnyebb annak figyelnie, aki jobb zenei érzékének köszönhetően hamarabb megtanulja fejből a darabot és kézre néz. Ugyanakkor a filmben mindenki mindent fejből énekel, senkinél nincs kotta, tehát ez sem szempont.)
- A fentiek miatt teljesen életszerűtlen, hogy ennyi gyerek legyen letiltva az éneklésről.
- Szintúgy teljesen életszerűtlen, hogy ennyi gyerek azt gondolja, hogy csak ő az egyetlen, aki nem énekelhet, se a nem éneklők nem veszik észre egymást, se az éneklők őket. Egy ilyen rendszer legkésőbb a 2. "tátikázó" gyereknél válna nyílt titokká, nem egy újonnan felvett gyereken pattanna ki.
- Az is teljesen életszerűtlen, hogy a 2 kislány meg tudja győzni a többi gyereket arról, hogy egységesen úgy lépjenek fel, mint a film végén. Egyrészt akiknek _nem_ kell tátogni, azok imádják Erika nénit (ld. "szerintem ő a legjobb tanár, és a legcsinosabb is, és mindenkire odafigyel, és blablablabla"), ez nem tud ilyen hirtelen megfordulni. Másrészt még a tátogók között is biztosan lenne, aki azzal reagál, hogy "hülye vagy? Énekeljetek csak szépen, én Svédországba akarok menni". És akkor még bele se kezdtünk abba, hogy hol meri egy csoport általános iskolás nyilvánosan megszégyeníteni a tanárát, akinek egyébként nap mint nap parancsszóra engedelmeskedik. ("Liza, nem mész te sehova!")

Ha viszont ezektől eltekintünk és úgy teszünk, mintha a történet életszerű és hihető volna, akkor az a helyzet, hogy Erika néni igenis velejéig gonosz, és nem érdekel, hogy milyen ellentmondó elvárások érik őt, meg semmi ilyesmi. Ugyanis ha valaki azt mondja egy gyereknek, hogy "nem vagy elég jó", az már magában botrány, ha pedig még azzal is megterheli, hogy megtiltja neki, hogy beszéljen valamiről, az egészen felháborító. Ha azt mondom, hogy egy felnőtt tesz valamit egy gyerekkel, ami a gyereknek végtelenül rosszul esik, majd megtiltja neki, hogy beszéljen róla, kinek mi jut eszébe először? Az énektanár? Kétlem.
Úgyszintén botrányos és szánalmas az a monológ, amit akkor vág le, amikor elmagyarázza, hogy ez miért jó így. "Én nem akartam senkit megnevezni, de tessék, akkor lehet jelentkezni bátran!... Na, ez most mire volt jó?" Meg "az igazgató úr nem fog örülni, meg persze a szüleitek sem"... Klasszikus érzelmi zsarolás, amire nincs mentség.

SzKlára 2017.03.07. 11:29:50

Hálás köszönet ezért az irásért. Oky mertékű feszültséget keltett bennem a film, vegyes érzéseket, amiket azóta is próbálok feloldani. Ártalmasnak érzem pedagogusok megítélésére, gyerekek hozzáállására. Mert nagyon sok karvezető küzd manapság eredményért, miközben a gyerekek otthonról mar nem hozzák az éneklés alapvető rutinját. Hallhathatatlan iskolai kórusok állnak színpadra, mert "olyan kalappal köszönünk, amilyen van". Csak ahol igazán kemény munka és szelekció is van, ott szól így egy kórus.
Mindig volt ilyen, lesz is, hogy valakit inkább csendben marasztanak. A hiba inkább az, hogy ezt "hazugsággal" téteti a filmben a tanárnő. Nem kis lelki teher ezt megtennie egy pedagógusnak. De ki kiváncsi egy hamisan éneklő kórusra?!

libelle75 2017.03.07. 11:29:59

Lehet védeni Erika nénit, de a végén a "ROHADÉKOK" megjegyzésével védhetetlenné válik!!!!!!!!

lélekwellness 2017.03.07. 11:30:12

Én is a '90-es években jártam iskolába, és mint a legtöbb gyerek életem át ilyen-olyan iskolai kudarcokat, olykor igazságtalanságokat. Emlékszem, az általános végén az egész osztály megette a matekdolgozatát, mert úgy éreztük, nem a mi hibánk, hogy "ennyire nem tudunk semmit". Gimiben pedig az egész osztály ellógott a németóráról, amit csoportbontásban tanítottak, és az egyik csoportnak elmaradt az órája (ők szabadon büntetés nélkül hazamehettek), de a másik csoportnak meg lett volna tartva. 5 perc alatt döntöttük el, hogy elmegyünk az óra helyett videót nézni az egyik osztálytársunkhoz. Nem voltak pro-kontra érvek, meggyőzési taktikák, csupán az igazságtalanság, a kalandvágy és az összetartozás érzése. Mindenki büntetést kapott, az a csoport is, amelyiknek nem lett volna órája... A gyerekek másként gondolkoznak, nincs még kifejlett felelősségérzetük, nem látják a problémákat teljes mélységében, épp ezért még tisztán, az emberi érzések mentén gondolkoznak.

subidubidu 2017.03.07. 18:06:36

Nagyon jó és árnyalt elemzés a filmről, és főleg a pedagógusok, szülők és a gyerekek mozgatórugóiról.

Az én tehetséges gyerekem is megszenvedi, hogy sok versenyre őt küldik, hogy "hozza az eredményt" (eddig 6 kerületi szintű verseny, ebből 5-ben első hatban volt). Ő nem nagyon szeret versenyezni, csak a felvételi évében ugye jól jönnek az oklevelek, tehát csinálja.
És akkor ez egy - a fent említett rangsorban - "futottak még" intézmény, de örül, ha tud büszkélkedni szép teljesítményekkel, ami vonzhatja persze az ez iránt fogékony szülőket, a "minőségi" családokat.
Ördögi kör.
Ami viszont a változtatás mikéntjét illeti, valóban kemény dió.

Valahol olvastam - vagy igaz, vagy nem -, hogy ott, ahol jobb a PISA-eredmény, arányaiban több a matematika és az anyanyelv óra, kevesebb a magolandó. Így van idő elmélyülni a tananyagban.

Nem szívesen mondanék le a tehetséggondozásról - legalább középiskolai szinten legyen rá mód -, de tény, hogy hosszú távon az az érdek, hogy legyen egy jól képzett derékhad, nem pedig egy elit és a messze távolban a tömeg.

vizu · http://www.freeweb.hu/szavaiistvan/ 2017.03.08. 17:05:15

Egy jó iskola kórusa nem a versenysikerekért van, hanem az együttes éneklés öröméért. Ha ez versenyeken is eredményeket hozhat, az hab a tortán. Ahogyan a testnevelés órák, ezdések is a mozgás öröméről kell szóljanak, bár itt az edzettséghez szükséges szenvedéstartalom vállalása azért ikissé problematikusabbá teszi a dolgot. A megoldás valóban a kiskórus-nagykórus felállás lehet.

Hogy létezik-e ilyen iskola. Füst Milántól tudjuk, hogy semmi sincs egészen úgy, de egyetlen elemet sem találtam elképzelhetetlennek. ( Sok végigtanított év, OKÉV és más felügyelői múlt.)

Hogy érdekes lenne-e egy nagyjátékfilm. De még mennyire! Csak fel kellene öltöztetni a sztorit.

Bórembukk 2017.03.11. 15:24:31

Lannert Judit írásáról az jut eszembe, hogy akinek kalapácsa van, az mindent szögnek néz :-)

Észervételei jogosak és igazak, csak egy a baj velük: semmi közük a filmhez.

A film ugyanis - ahogy azt most már maga a rendező is beismeri - csak annyira szól az iskoláról és a pedagógiáról, amenyire La Fontane állatmeséi az állatokról.

Juditnak szakemberként egyből észre kellett volna vennie,hogy a film kb. annyira életszerű, mint az állatmesékben a beszélő állatok. És akkor máris beugrott volna neki az, hogy ez a film nem az iskoláról vagy a pedagógiáról szól.

A valóságban a karvezető sohasem kérné a gyengén éneklőket arra, hogy a próbákon ne énekeljenek.
Legfeljebb a verseny előtt megkérné a jól éneklőket, hogy hangosabban énekeljenek, a rosszul éneklőketpedig, hogy ne énekeljenek annyira hangosan, és próbáljanak a jól éneklőkhöz igazodni.
Ennyi már bőven elég szokott lenni ahhoz, hogy a gyengén éneklők ne rontsák el a megszólalásokat, és a kórus hangja mégis elég testes maradjon.

Nyilvánvaló, hogy a történet pedagógiailag teljesen éleszerűtlen, és kizárólag csak szimbolikusan értelmezhető.

A töreténet a rendező finom megfogalmazásában arról szól, hogy "mi van akkor, ha valakinek azt mondják, hogy csak akkor maradhat a kórusban, ha lemond arról, amiért a kórusba belépett".

Vagyis: mi van akkor, ha valakitől hatalmi szóval elveszik azt a dolgot, ami elemi joga kéne legyen.

Tehát a történet nyilvánvalóan a zsarnokságról, és az ellene való összefogás szükségességéről és elkerülhetetlenségéről szól.

És ha ilyen szemmel nézzük a filmet, akkor rögtön kiderül, hogy a film minden kockája teljesen életszerű.

Kizárólag csak a hatalmi önkény megnyilvánulása az, amit a történetben életidegennek érzünk.

És nem véletlenül. Mert pont ez a film üzenete :-)

Ott kint ezt nyilván rögtön megértették. Azért adtak rá Oscart.

Hogyhogy nekünk itthon nem ez ugrik be elsőre?

Tanulópénz · http://www.koloknet.hu/ 2017.03.11. 15:33:15

Kedves Bórembukk! Ahogy a cikkben is írom: "Oktatáskutatóként nem a film által közvetített életigazságot és nem a film esztétikai minőségét tisztem taglalni, hanem azt, hogy a mai magyar iskoláról (amely, azért tudjuk az élet lenyomata is egyben), mit mondhat el nekünk a film, és hol lehet hiányérzetünk." Igen, a filmnek sok rétege van, az enyém az egyik olyan olvasat, ami - ezt nem is titkoltam - , az iskolát érinti. De nagyon sok más érvényes értelmezése is van a filmnek, a hatalmi önkény megnyilvánulása az egyik. Ez a film tehát sok gondolatot gerjeszt és sok rétege van, talán éppen ezért kapott Oscar díjat.

vizu · http://www.freeweb.hu/szavaiistvan/ 2017.03.13. 15:17:23

"Amikor egyszer az egész osztályból kellett kórust szerveznie egy iskolai ünnepélyre, engem hátra állított, és rám szólt, hogy én csak tátogjak. Aztán pár perc múlva még hátrébb állított, a magasabbak teljes takarásába, hogy még csak ne is tátogjak. Az énekóra nála csak éneklésből és némi szolmizálásból állt."
Válas György: Epizódok az életemből

dieter1 2017.03.13. 15:18:27

Sok és sokféle cikket és kommentet elolvastam már, itt jó cikk alatt jó kommenteket látok :-) Hadd írjak le pár apróságot, ami persze csupa-csupa "talán így történhetett" feltételezés.
- Hihetetlen, milyen sokan voltak azok, akik azért tartották hiteltelennek a filmet, mert "olyanokat vesznek be, akiknek nincs hangjuk, és kiszólnának". Erre itt flea hozzászólása tökéletes válasz :-)
- Sokan vitatkoztak azon, kinek a hibája a mindenkit felveszünk kontra csak a legjobbak énekelhetnek ellentmondás, amiből a konfliktus kibomlik. Jómagam úgy értelmeztem, hogy az igazgató a "fő a közösségi élmény, vegyünk fel mindenkit" híve, ami ellentmond a tanárnő egyéni ambícióinak. Most már nem vagyok ebben olyan biztos, lehet, hogy az eredményt minden felnőtt elvárta - node akkor miért vettek fel minden énekelni tudó gyereket, nem csak a "javát"?
- Ennek folyományaként azon is vitatkoztam többekkel, hogy vajon miért maradtak meg a "tátikáztatott" gyerekek egyáltalán a kórusban. Biztosra vettem, hogy a tiltás egyáltalán nem az egész évre szól, csak közvetlenül a verseny előtti időszakra. Hiszen a műveket minden gyerek megtanulta olyannyira, hogy kívülről fújta. Ez lehetetlen lett volna, ha kezdettől fogva hallgatásra lettek volna ítélve. Vagyis a közösségi élmény az év nagy részében adott lehetett. A főszereplő kislány viszont nem sokkal a verseny előtt érkezett a kórusba, ezért ő abba a véghajrába csöppent bele, amikor a karvezető már csak a "kemény magot" próbálta összeszoktatni, a végső hangzást összecsiszolni.
- Végül pedig: itt láttam először leírva azt, amit én gondoltam volna megoldásnak erre az egész szituációra: "A legjobbakból pedig alakulhat egy kamarakórus, hogy azért létrejöjjön a magas színvonalú művészi élmény, alkotás is. " De, teszem hozzá, nem a nagy kórustól függetlenül, hanem azon belül, plusz próbákkal. Iskolai koncerten például énekeljen "mindenki", versenyre viszont csak azok menjenek, akik nemcsak hogy a legjobbak, de a többletmunkát is vállalják.
(Mindezt csak azért írtam le, mert a film "úgy jó, ahogy van", ezek csak az általa ébresztett gondolatok.)