Lannert Judit oktatáskutató blogja

Problémamegoldásban sem jeleskedünk

2014. április 02. - Tanulópénz

A mai nappal újabb csontváz borult ki a szekrényből. A PISA 2012-es eredményeit folyamatosan tárják a publikum elé, a mai nappal látott napvilágot a problémamegoldó készséggel foglalkozó ötödik kötet.

Már tudjuk, hogy matematikából szignifikánsan romlott a magyar tanulók teljesítménye, digitális szövegértésben Európában az utolsók közt vagyunk – erről korábban már írtunk a Kölökneten – és most íme, a problémamegoldásban is hátul kullogunk a törökökkel és horvátokkal egyetemben.

A legjobbak megint az ázsiaiak, de egyértelmű ezen a téren az angolszász országok jobb eredménye is. Érdekes, hogy a matematika terén rontó csehek itt jól szerepelnek, míg a lengyeleknél éppen fordított a helyzet. A problémamegoldó feladatokat számítógépen kellett megoldani, így a számítógéppel inkább hadilábon álló országok ifjai bizony itt is elvéreztek.

Mélyebb elemzéssel később jelentkezünk, addig is, akit érdekel, ezen a linken nézheti meg a részletesebb eredményeket, sőt a feladatokat is kipróbálhatja.

Problémamegoldó készség, PISA 2012
Kék színnel az OECD átlagnál szignifikánsan jobb, szürkével a rosszabb eredményt jelöltük.

A bejegyzés trackback címe:

https://koloknet.blog.hu/api/trackback/id/tr8611821923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.