Ezennel értesítek mindenkit, hogy a Tanulópénz blog átköltözött a https://koloknet.hu/tanulopenz/ oldalra, a legfrissebb bejegyzéseim már csak ott láthatók.

Múltkor elhamarkodottan a következő diák-tanár megmozdulást október 23-ára tettem, de már október 14-én is nagyszabású tüntetést szerveztek a fiatalok. Az eseményről részletes beszámolók és nagyon szép képek születtek, itt külön ajánlom Szabó Mátyás barátom fényképeit, ami híven visszaadja a nap hangulatát. Képes szubjektív beszámoló következik arról, hogy hogyan látta az eseményt egy magyar oktatáskutató.

Az október 5-i tüntetéshez hasonlóan sok ember gyűlt össze, de látható volt néhány olyan változás, ami arra utal, hogy terjed az elégedetlenség. Egyrészt a budapesti eseménnyel párhuzamosan legalább 50 nem budapesti helyszínen is rendeztek tüntetéseket. A média is jobban felfigyelt rá, már a rendezvény elején ott voltak az újságírók és interjúvolták lelkesen a pedagógusokat és diákokat. Lassan azt is kezdi érteni még a nép egyszerű gyermekei is, hogy az oktatás nemzeti ügy. Megjelentek ugyanis a zászlóárusok nagy címeres nemzeti lobogókkal, de ráéreztek arra is, hogy a nagy Magyarországos portékákra itt nem lesznek vevők, ezért azokat otthon hagyták.

Nem tudom, hogy mennyire tudták sikeresen eladni a nemzeti lobogókat, úgy sejtem, nem dübörgött a biznisz, hiszen volt helyette nagyon sok saját, kreatív transzparens. Ezek a transzparensek pedig azt mutatták, hogy a tankerületi vezetők viselkedése áttörte a gátakat. Hol Virág elvtárshoz hasonlították őket, hol elefánthoz, a Klébelsberg központot pedig tanárzaklató intézménynek titulálták. A diákok azt írták a táblájukra, hogy majd ők is wikipédiából fognak diplomázni. De a kormány is megkapta a magáét, például olvasható volt ilyen felirat is, hogy „Nemzeti konzultációhoz nem kell tanár, se diák, sem ész, csak 135 ökör”.

Változás az is, hogy a legszelídebb szakemberek is megjelentek, nagy számban voltak jelen óvodapedagógusok, gyógypedagógusok, alternatív iskolák pedagógusai.

Fél öt- öt között indult el az akkor már többezres diáktömeg, leginkább azt skandálva, hogy fizessék meg és vegyék vissza a tanáraikat. Szürreális élmény volt elhaladni a Terror Háza mellett, ahol roma értelmiségiek fényképei voltak kirakva, köztük egy roma óvodapedagógusé. Ez a nemesnek szánt gesztus a felháborodott tömeg mellett bizony még inkább felhívta a figyelmet az álságos kormányzati kommunikációra.

És sokan voltunk megint. 

Mire az Akadémiához ért a tömeg, már besötétedett, de hosszú perceket kellett várni arra, hogy mindenki a térre érjen.

A diákok konkrét követelésekkel álltak elő:

• A Kölcsey gimnázium elbocsátott tanárainak visszavétele!
• Azonnal megoldást a tanárhiányra, azonnali béremelést!
• Tanítható mennyiségű tananyagot!
• Élhetőbb körülményeket az iskolákba, egy iskolában se omoljon le a plafon, legyen elég kréta és megfelelő minőségű menza!
• Figyelmet az oktatásra, tényleges nemzeti konzultációt, a diákok, a tanárok, a szakszervezetek és a szakértők bevonásával!

A tömegben nem igazán lehetett látni, hogy mi történik, én is otthon, a tudósításokat elolvasva láttam, hogy megalakult az Egységes Diákfront, és végre megtudtam, hogy kire kellett galacsinokat dobálni (Pintér Sándor papírfigurájára) és hogy mit égettek el a diákok (a tankerületi vezetők leveleit). Az este megint a Grund dal közös eléneklésével ért véget.

 Néhány gondolat a tüntetés előtt és után lezajló dolgokról

Az oktatás ügye nemzeti ügy, ez úgy tűnik végre már a Holdról is látszik (értsd, a fideszes szavazók nagy része is így látja). Láthatóan nem sikerült egymásnak ugrasztani a szülőket és tanárokat, ahogy megkísérelte a propagandagyár, ugyanis a tankerületi vezetők fellépése és a róluk utólag kiszivárgó információk kellően felhergeltek mindenkit. Viszont szimbolikus képek is születtek arról, hogy a kormányzat által fizikai értelemben is felállított szülő és tanár közötti kordonokat hogyan lépték át. Erről egy megható cikkben a 444 hírportál számolt be.

Forrás: 444, https://444.hu/2022/10/14/kerites-mogul-neztek-egymast-a-sztrajkolo-tanarok-es-a-szulok-a-rozsadombon

A kormányzat is változtatott a kommunikációján, beígérte a pedagógusoknak a diplomásbérek nyolcvan százalékát és ennek időpontját is előbbre hozta (de nem idénre). A Kormányinfó alapján, „ha létrejön a megállapodás az Európai Bizottsággal, eddig nem látott mértékű béremelést kapnak a pedagógusok. A megállapodással 2025-re elérhető az a cél, hogy a diplomás átlagbér 80 százalékát keressék a pedagógusok. Jövőre csaknem 21, 2024-ben 25, 2025-ben pedig 29-30 százalékos lehet a béremelés a Gulyás Gergely által bejelentett tervek szerint.”

A bejelentés nem érte el a várt hatást, joggal. Egyrészt a kormány nem szokta betartani az ígéreteit, gondoljunk csak a 2014-es pedagógusbéremelésre, ahol a minimálbérhez kötés garanciája mindössze egy évet élt. A mostani elnyújtott és elaprózott béremelés a száguldó infláció mellett vélhetően még értékkövetésre sem lesz elég. A diplomás átlagbérek nyolcvan százaléka tényleg több, mint amennyit a mostani pedagógusbér ér (most a diplomásbérek 60%-át kapják a pedagógusok), de ne felejtsük el, hogy az Unióban átlagosan a diplomás bérek 90 százalékát kapják a pedagógusok, sőt Litvániában 120, Portugáliában 130 százalékát. Jó lenne látni, hogy nem állunk meg a nyolcvan százaléknál és legalább a 90 százalékot elérjük. Ehhez viszont nem ártana már most bemutatni azt az indexálást és módszertant, amit a KSH fog végezni, hogy évente ellenőrizze hol áll a pedagógusbér a diplomásbérekhez viszonyítva. Ráadásul, a kormány a pedagógusbérek rendezését az Uniótól várja, ami egészen elképesztő, tudva, hogy mennyire büszkék a szuverenitásukra és hát volt 12 évük erre. Szóval nem meglepő, hogy a pedagógusok látva a kormányzatnak a szakszervezettel és a pedagógusokkal szembeni pökhendi viselkedését már régen elvesztették a bizalmukat a kormánnyal szemben és a mostani ígéretekkel szemben is szkeptikusak. Ráadásul nem pusztán béremelésre van szükség, de teljes átalakításra is, ugyanis a jelenlegi bérezési rendszer (pedagógus előmeneteli rendszer, lánykori nevén pedagógus életpályamodell) egyáltalán nem ösztönöz sem mennyiségi, sem minőségi plusz teljesítményre.

A tanárszükséglet kutatásunk 40-48. oldala szól arról, hogy mi határozza meg a pedagógusok bérét. Szabadon idézek az anyagból:
„Meglepő a tény - miután egy olyan szakmáról van szó, ahol a keresetek egy életpályamodell alapján meghatározott paraméterek mentén alakulnak ki-, hogy az életkor, az iskolai végzettség, a beosztás, a finanszírozó típusa és a területi különbségek is csak kevesebb mint felét magyarázzák a pedagógus keresetek szórásának. Ezek szerint a pedagóguskereseteket más tényezők is befolyásolják. …A pótlékok közötti különbségeket pedig a munka minőségi és mennyiségi ismérei kevesebb mint 10 százalékban magyarázzák. A heti óraszám, pedig ebben a pluszórák és helyettesítések is benne vannak, egyik regressziós modellben sem lép elő magyarázó tényezővé, mint ahogy a tanítási gyakorlat sem. A pedagógus-életpályamodell gyengeségét mutatja, hogy a minőségi pedagógusi tevékenységeket nem díjazza, és a valós munkaterhelést sem ellentételezi. Kifejezetten anomáliának tűnik, hogy a bemutató óra tartása vagy a pályakezdő mentorálása negatívan hat a pedagógus jövedelmére. A jelenlegi pedagógus bérezési rendszer a korszerű, innovatív vagy a pedagógusközösség számára fontos tevékenységeket nem végző hagyományos tanárszerepet díjazza (minősítésben résztvevő szakfelügyelő, igazgató, érettségi vizsgaelnök) és emellett valamennyire kompenzálja a hátrányos helyzetű iskolákban tanítókat (minőségi elvárás nélkül). A pedagógusi életpályamodell nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen megalkotásának célja éppen az volt, hogy a valódi terhelést és minőségi pedagógusi munkát díjazza, miközben arra is motiválja a pedagógusokat, hogy folyamatosan fejlesszék, képezzék magukat. Ennek most éppen az ellenkezője történik: éppen a minőségi változásra és többletterhek vállalására, önfejlődésre nem motivál a jelenlegi bérezési rendszer.”

A pedagógus bérezési rendszer nyertesei azok, akik a jelenlegi korszerűtlen oktatási rendszert fenntartják, kontrollálják.  Erre utal az a mostanában napfényre jutó információ is, ami szerint a tankerület nagyságrendileg többet költ magára, mint a pedagógusaira. Ez a rendszer úgy tűnik, hogy a kápókat fizeti meg.

Éppen ezért is jó hír, hogy végre a diákok után a pedagógusok is magasabb szintű szervezettséget mutatnak. Megalakult a Tanárok a tanárokért csoport, akik jelezték, hogy 300 tanár feláll, ha vegzálják a kollegáikat. A diákok megint tüntetést szerveznek október 23-ra, a szakszervezetek október 27-re egységes sztrájknapot, november 26-ra pedig gigatüntetést jelentettek be. 2022 ősze forró eseménydús időszaknak ígérkezik.

A minőségi oktatás pénzbe került, de a közoktatás elsősorban nem pénzkérdés. Jól tudják ezt a diákok is, a követeléseiknek csak egy, bár fontos pontja, az oktatásra fordított pénzek növelése. Mégis, a kormány mintha süket lenne erre, csak a pénzekről beszél, arról is csak jövő időben. Ráadásul csak vár és vár Godot-ra, az Unióra (LoL). Jól láthatóan nem veszi komolyan sem a tanárokat, sem a diákokat, sem azok szüleit. Nem tisztelik őket, hiszen akkor valószínűleg már rég valódi párbeszéd folyna a szereplők között. Nagy ára lesz ennek, attól félek. Ezek a fiatalok a jövő értelmisége, sok potenciális pedagógus és politikus is van köztük minden bizonnyal. De vajon itt lesznek-e még öt év múlva, ha ennyire nem becsüljük meg őket?

A normális sztrájk jogától megfosztott pedagógusok bátor csoportjai polgári engedetlenséggel tiltakoztak, mire a hatalom a tankerületeken át egyesével elkezdte levadászni őket. Ezzel szintet lépett a kormányzat, de a „nép” is. 2022. október 5-én jó volt magyarnak és oktatáskutatónak lenni. Sokan írtak a napról és megosztották a fényképeket. Felemelő volt látni a reggeli élőláncot a Döbrentei tértől a Keleti pályaudvarig, 5 km hosszan állt sorban fegyelmezetten 10ezer fiatal és nem fiatal, miközben az arra haladó autósok lelkesen dudálva üdvözölték őket. A délutáni hídfoglalásra a Margit hídon már 20 ezren is lehettünk, és az az Országház előtti esti tüntetésen és koncerten részt vevő tömeget 30-35 ezerre is becsülik egyes források.  Az eseményekről sok jó kép készült, érdemes megnézni őket.

A nap első fele

Én a napról egy szubjektív beszámolót készítettem, leginkább magam számára, de talán másoknak is érdekes lehet. Október 5-re én is készültem, de bevallom, a reggeli élőláncra nem tudtam elmenni. Ugyanis éppen ezen a héten fogadtuk a norvég-magyar együttműködésben zajló A tanulás művészete program norvég résztvevőit, tanárokat és művészeket, valamint a program angol szakértőjét. Október 5-én tehát reggel hétkor a szállodában felvettem a vendégeket, hogy elvigyem őket az egyik olyan budapesti iskolába, amelyik részt vesz a programban. A program alsós gyerekek körében vizsgálja, hogy mi történik a gyerekek fejében, hogyan lehet javítani a tanuláshoz szükséges végrehajtó funkciók működését a művészet eszközeit is bevonó speciális tanulási tervvel. A program Norvégiában és Magyarországon párhuzamosan zajlik, mindkettőt mérjük és majd remélhetőleg össze is tudjuk hasonlítani a kettőt. A program része egymás iskoláinak meglátogatása és az ott tapasztaltak megbeszélése. Ez utóbbi komoly szakmai reflexiót jelent, amit már akkor érzékeltem, amikor a kocsimba beülő norvég pedagógusok és művészek, valamint az angol szakértő kora reggel hét órakor komoly beszélgetésbe kezdett arról, hogy a program során tapasztalt változásokat a gyerekeknél hogyan lehet értékelni, a biztonság megteremtése és ezáltal a komfortzóna átlépésére való ösztökélés hogyan fejleszti a végrehajtó funkciókat, érzelmi kontrollt, koncentrációt, vagyis végső soron a tanulási képességet. Bevallom magyar pedagógusok körében ilyen mély szakmai beszélgetést ritkábban hallani, sajnos. Azt gondolom, hogy ezzel a programmal aznap reggel mi is egy kisebbfajta forradalmat csináltunk, hiszen éppen olyan tanulási környezetet próbálunk kialakítani a magyar iskolákban, amiért az élőláncban résztvevő fiatalok is küzdenek. A programban második évében az e héten zajló munka középpontjában a magány és egyedüllét állt. A gyerekek egy gondosan kialakított heti programterv alapján lépésről-lépésre jutnak el oda, hogy megértsék a két fogalmat és az ezzel járó érzelmeket felismerjék és beépítsék saját érzelmi repertoárjukba. A magányt egy ún. magányos sárkány alakján keresztül dolgozták fel, aznap éppen elkészítették zokniból a saját sárkánybábujukat. Lenyűgöző volt látni, hogy ezek a 8-9 éves gyerekek, akik közt jócskán van hátrányos helyzetű is, mennyire tudtak hosszan koncentrálni és akár új módszereket is használni (például tűvel varrni), hogy szép legyen a sárkányuk.

Utána pedig megbeszélték, hogy miért magányos valaki, és mit lehet tenni ellene. Levelet írtak a sárkányuknak, hogy mit tegyen a magány ellen, valamint közösen létrehoztak egy magány elleni megoldásokat bemutató plakátot.

A program fontos része, hogy a norvég és magyar gyerekek között legyen kommunikáció. Ezen a héten nagy volt az izgalom, mert a norvég gyerekek (akiknél nem sárkány, hanem troll volt a magányos figura), leveleit most kapták meg. Jó volt látni, mennyire örülnek a leveleknek, amiket egyébként angolul írtak a norvég gyerekek és ők is angolul írtak nekik, pedig angolul még nem is tanulnak.

A programban tehát játékos módon ott volt a kockázatvállalás, a komfortzónából kilépés, a koncentráció növelése. Ezen felül pedig az érzelmek felismerése is fontos része a programnak, a gyerekek mindennap az arcukkal és kezükkel kell mutatniuk azt az érzelmet, amit átéltek a tevékenység során, a többieknek pedig rá kellett jönni, hogy mit éreztek.

Érdemes megjegyezni, hogy ezt a programot a norvégiai Norvég alap támogatja, hazai forrás nincs benne. Mint ahogy az ezzel a programmal párhuzamosan zajló Kreatív partnerség programunkat is saját erőből fejlesztjük. Hát ez a mi kis csendes oktatáskutatói és patrióta forradalmunk.

A nap második fele

De persze kicsit sajnáltam, hogy nem vehettem így részt az élőláncban, ezért megpróbáltam pótolni ezt a hiányosságot délután. Amíg az élőláncot szülők szervezték meg, a hídfoglalást már a diákok. A hegyről lefele már látszott, hogy tele van a híd. Odaérkezve szíven ütött az a három kis tüntető, akik dacolva a villamossal ott álltak a síneken és bátran tartották fel transzparensüket.

A tábláikon pedig ez állt (az arcukat direkt levettem, mert ennél a családbarát kormánynál soha nem lehet tudni ☹):

A hídon találkoztam a legfiatalabb aktív állampolgárságot gyakorló gyerekekkel is, a táblájukon saját kézzel rajzolva és színezve ez állt: Hajrá tanárok!

A hídon rengetegen voltunk, de dacára annak, hogy meglehetősen klausztrofóbiás vagyok, egyáltalán nem éreztem tömegiszonyt. A fiatalok saját maguk szervezték és irányították a tömeget, nagyon ügyesen koordinálták, és a felvonuló fiatalok is nagyon kulturáltan, vidáman és lazán, a teret egyáltalán nem agresszíven betöltve grasszáltak fel és alá. A híd közepén megálltam és mellettem folyamatosan hosszú perceken át vonultak a vidáman skandáló fiatalok, rengetegen voltak és nagyon helyesek. A táblákon lévő feliratok is nagyon beszédesek voltak. Minden tanuló azért jött ki a hídra, hogy tanulhasson békében és hatékonyan. Sok fiatal színes hajjal, piercinggel és bőrszerkóban skandálta, hogy tanulni akarnak szabadon és hogy fizessék meg a tanáraikat. Ilyen feliratokkal lehetett még találkozni, mint:

• Érettségi pontért szüljek tanárt?
• Érzem, butulok.
• Vigyázz Viktor, mert lehet, hogy tanulok valamit.
• Nem félünk.
• Nincs oktatás, nincs jövő.
• Érted, értem, érted?
• Már a tanárainkat is ellopjátok?
• Veletek vagyunk.
• Nem Gyurcsányért harcolunk, hanem az országért.
• Nincs tanár? Elvtársak nincs gond, amíg 2+2=5.
• Mi vagyunk a jövő.

De azért a kedvenceim ezek, amiket egyébként nem fiatalok, hanem felnőttek, gyanítom, hogy pedagógusok hoztak a hídra:

A Gazdálkodj okosan a pedagógusbérekkel játék során ilyen dolgokat lehet „nyerni”: üdülést nyertél erdei iskolában; 40 alatti vagy? vár az Aldi; nyugdíj előtt állsz? kezdd újra a pályát; színházba vitted a gyerekeket, fizess 10ezer forintot; te takarítod a termet, pályát módosíthatsz; kötelező továbbképzés, fizess 60ezer forintot; sikerült a minősítő vizsgád, és?; kivívtad Pintér megbecsülését, lépj a 28-as mezőre; tűzijáték, ott repül a fizetés.

A következő transzparens pedig magáért beszél, bár büszke vagyok, hogy sikerült a táblát megfelelő vizuális kontextusba helyeznem.

A tömeg aztán lassan ráfordult a Kossuth térre. Én a híd végében az Eötvös gimnázium tanulói közé keveredtem, akik nagy bulit csaptak. Hangosan szólt a magnó és rajta Korda György és vele együtt minden fiatal azt énekelte, hogy: REPTÉR, LOBOG A SZÉLZSÁK A SZÉLBEN! Hát mit mondjak, frenetikus volt! A parlament előtt pedig már nagy tömeg gyűlt össze, még az Alkotmány utcában is álltak. A beszédek után kicsit belehallgatva a koncertbe barátainkkal még egy afterparty-t csaptunk a közelben. Nagyon jó nap volt, köszönjük fiatalok!

A nap és a hét tanulságai

Azt gondolom, hogy nagyon jó, hogy az arctalan csinovnyikok végre reflektorfénybe kerültek és nem tudnak bebújni a hatalom adta kényelmes Patyomkin fal mögé, viszont szembesülniük kell azzal, hogy a hatalom felelősséggel is jár. Mi pedig azzal szembesülünk, hogy ez a fajta centralizáció, ami Magyarországon az oktatásban (és máshol is) lezajlott, a nem túl képességes, de annál inkább karrierista embereket dobja fel szakmányban. A Kölcsey gimnázium tanárait egy olyan tankerületi vezető bocsátotta el, aki erkölcstan és etika szakon végzett. A Szent István gimnázium tanárait pedig egy olyan tankerületi vezető vegzálta, aki maga is az iskola tanulója volt valamikor. A héten pedig már a Karinthy Frigyes gimnázium igazgatóját is behívta rapportra a tankerületi igazgató, aki FIDESZ-KDNP jelölt volt. Természetesen ne felejtsük el, hogy egy olyan rendszerben, ahol minden centralizált, nem a csinovnyikok a legnagyobb hunyók. Azért, hogy az oktatás nem prioritás a kormányzat számára (még önálló minisztériuma sincs) és ezért nem is ruház bele sokat, elsősorban az ország miniszterelnöke, Orbán Viktor a felelős. Azért pedig, hogy idáig jutottunk, a már jó ideje az oktatásért felelős poszton lévő Maruzsa Zoltánt is terheli felelősség.

Viszont az utcán ma intenzíven zajlik az, ami nagyon nem zajlik a magyar iskolában, a 21. századi kompetenciák fejlesztése. A tanulók mostani frappáns fellépése jó együttműködési képességre, kreativitásra és kritikai gondolkodásra vall. A kritikai gondolkodás a hatalom számára tabu, a NAT-ban le is cserélte a megértő gondolkodásra. Olyannyira tabu a kritikai gondolkodás, hogy sorra kihúzzák ezt a nemzetközileg elismert kifejezést minden olyan anyagból, amihez hozzájutnak. A kreativitás alatt pedig ma Magyarországon leginkább ügyeskedést értenek vagy valamilyen művészeti tevékenységet, de nem a kreatív gondolkodást, amivel a problémamegoldó gondolkodás együtt jár és amit éppen a legújabb PISA 2022-ben mért is (2023-ra lesznek eredmények). Hoppá, a problémamegoldó gondolkodás is 21. századi kompetencia, tehát hiányzik is a magyar iskolából. Az, hogy egyre többen látják, hogy valójában mi történik és ennek hangot is adnak, segíthet abban is, hogy végre meg tudjuk különböztetni a véleményt a ténytől, az álhírt az igazitól, és átlássunk a propagandán. Megint csak 21. századi kompetencia. Persze még mindig elborzasztóan buta és cinikus kommenteket lehet olvasni a tanársztrájk és polgári engedetlenség kapcsán is a világhálón, de azt gondolom, hogy az oktatásért aggódók részéről kitartás, grit (hoppá, megint csak egy 21. században felértékelődő kompetencia) kell ahhoz, hogy a folyamatos nyomás alatt a hatalom kompromisszumra kényszerüljön és az istenadta nép is kissé felvilágosuljon. Ez nem egynapos történet, a sikerét sem rövid távon kell értékelni. Ezért mindenki folytassa a mindennapi forradalmát, vagyis, próbálja a legjobban végezni a dolgát (mi oktatáskutatók is erre törekszünk, már ha hagynak minket), és menjen el a nagy tüntetésekre, amelyek még biztosan lesznek, a legközelebbi talán éppen október 23-án. És kedves tanárok, akik eddig még nem mozdultatok: Nektek is fel van adva a lecke, ugyanis ez a sok fiatal értetek ment ki az utcára. Ha cserben hagyjátok őket, elveszítjük őket, mi pedig lassan lefolyunk a lefolyón.

Bár a címből talán van, aki erre következtet majd, de nem az óvodáskori nemátalakítás mellett szeretnék érvelni. Sőt, még csak nem is a hollywoodi celebekről szeretnék itt írni, akik körében mostanában divat lett szoknyában megjelenni a nyilvánosság előtt. Amikor Brad Pitt-et megkérdezték miért tette ezt, a válasza ez volt: „Előbb-utóbb mindannyian meghalunk, hát akkor meg miért ne csavarjunk egyet a dolgon!”